A kormányfőváltás okán aktuális az abszolút többség jogi megfogalmazásának felelevenítése, és egy nagyon elterjedt, a való életben problémát ritkán okozó, esetenként mégis jelentőséget nyerő félremagyarázás helyretétele.
Az abszolút többség valójában (így Alkotmányunk szerint is) azt jelenti, hogy az érintett sokaság jelen lévő vagy valamennyi tagjának több mint feléről van szó, általában leadott szavazatok aránya kapcsán használja a jog (pl: "a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával"). Nem összetévesztendő a relatív többséggel, amely csak annyit kíván, hogy több változat közül a legnagyobb támogatást kapja valami (vagy sokkal inkább valaki - ld. a polgármesterek választását), a relatív többség lényege tehát az, hogy nincs fix arány, amit túl kell szárnyalni. A szavazati arányok abszolút többséghez képest szigorúbb előírása is előfordul, például a "kétharmados" törvények vagy az Országgyűlés bizonyos személyi döntései, sőt esetenként kétharmadnál is nagyobb arányt kívánó országgyűlési vagy akár céges döntések körében. A szigorúbb szavazati aránnyal meghozható döntésektől való megkülönböztetés érdekében az abszolút többséget egyszerű többségnek is szokták nevezni, és akkor abba ne is menjünk bele részletesebben, hogy mindegyik bemutatott modellnél fontos, hogy az összes választó, illetve szavazó vagy a jelen lévők, illetve valójában szavazók bizonyos arányáról van-e szó.
A fentiek helytelenül torzító leegyszerűsítéseként a népnyelvben az abszolút többség az "50% plusz egy fő" megfogalmazással használatos. Miért nem jó ez a leképezés? Hiszen a 386 tagú Országgyűlés fele ugye 193 fő, az összes képviselő több mint fele valójában 50% plusz egy fő, azaz 194 fő. Igen ám, de ha páratlan számú szavazóról van szó, akkor már nem egyezik az eredmény. Vegyünk egy egyszerű példát: 19 fő van jelen a képviselőtestület ülésén, az ő abszolút többségükkel hozható meg egy határozat. Az 50% 9,5 fő - ha ehhez egyet hozzáadunk, az 10,5 fő (ha ez az előírás, akkor legalább 11 szavazat teljesítheti a szükséges arányt), így 10 fő nem elég a határozat meghozatalához, bár a 10 nyilvánvalóan több mint a 19 fele. Helyesen tehát a "több mint fele" formula alkalmazandó, ez fejezi ki a többségi akarat igényét a szóban forgó döntéseknél, nem tesz szükségessé páratlan számok esetén törtszámokkal való bűvészkedést, és nem okoz ebből fakadóan jogbizonytalanságot (sejthetően a fenti rossz, 50% + 1 fős példa nem minden gyakorlati jogalkalmazó számára egyértelmű abban a tekintetben, hogy 10 vagy 11 szavazat szükséges az alkalmazott helytelen előírás mellett).
Ha valaki egy legyintéssel elintézi és kreált problémának érzi a kérdést, jelzem, hogy egy általánosan használt keresőprogram több száz találatot ad ki csak olyan írásokra, ahol a "több mint fele" és az "50% plusz egy fő" egymás szinonimájaként szerepel. Egy országgyűlési képviselőválasztáson valóban ritkán okozhat problémát a félrevezető fogalomhasználat, de tekintettel a kiélezett helyzetekre és a kisebb létszámú testületekre, ahol gyakran egy szavazat is számít, a félreértések elkerülése végett érdemes konzekvensen a "több mint fele" formulát használni.
