Válogatott labdarúgó súlyos sérülése: Jimmy Briand csapattársával ütközött a francia nemzeti csapat edzésén, legalább fél évet ki kell hagynia. Egy a nem ritka, sportolók súlyos, akár pályafutásuk végét jelentő sérüléseiről szóló tudósítások közül.
Ha valaki pofozkodik, benne van a pakliban, hogy kap is, nem kizárólag ad. Érezzük, hogy ezért furcsa lenne a pofozó felet börtönbe juttatni, ha mindez a sport nemes keretei között történik, és leszámolás helyett ökölvívásnak nevezzük. Így van ez akkor is, ha magunk olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy egyetlen ütést sem viszünk be, csak kapunk, azaz nincs szó viszonosságról. A helyzet szimmetriáját a szabályok kölcsönös elfogadása és tiszteletben tartása garantálja, a sikeresség már más kérdés: mindegyik fél ismeri és magára nézve kötelezőnek elismeri a szabályokat, aztán szálljon a labda, a pofon. Okos jogászok úgy fogalmazzák meg ezt, hogy a sértett beleegyezésének esetéről van szó, ilyenkor nem sérül a társadalmi érdek, a felek megegyezése kizárja a jogellenességet, hiszen pont az a tevékenység lényege, ami más esetben bűncselekménynek minősülne. Csakúgy, mint a hasfelmetszés esetében: ha Jack csinálja, tilos, ha a sebészorvos vakbélműtét céljából, szabad. Mindez jogszabályból konkrétan nem derül ki.
A Büntető Törvénykönyvhöz fűzött magyarázat szerint (elképesztő módon) nemcsak a törvényben meghatározott okok zárhatják ki a jogellenességet, hanem "a jogelmélet által kimunkált okok"!!! Szeretném megkérdezni, hogy "a jogelméletet", amelyik kimunkálta ezeket az okokat, ki hatalmazta fel erre? Hogyan jegecesíthetők ki jogelméleti okok azzal az igénnyel, hogy a bíróságok figyelembe vehessék azokat? Valamely jogtudományi kar dékánjának bólintása, esetleg bármely egyetemi jegyzetbe való beillesztés elegendő ehhez?
Visszatérve az eredeti kérdéshez, nyilvánvalóan más a helyzet, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Sérti a társadalmi érdeket, ha a helyi tizenegy úgy kíván elégtételt venni egy meg nem adott tizenegyesért, hogy az ellenfél középhátvédjét a mez alól hirtelen előrántott kisbaltákkal szétdarabolja a csatársor. Ilyen valószínűleg ritkán fordul elő, sokkal gyakoribbak a köztes élethelyzetek. Maradjunk a labdarúgásnál, ahhoz mindenki ért. Az ellenfél bokájának szabadrúgással szankcionált megrúgása automatikusan testi sértést valósít meg, vagy ez is része "a sértett beleegyezésének"? Ha én elfogadom a labdarúgás szabályait, vállalom annak rendes kockázatait (összefejelés, szerencsétlen esés miatti kulcscsonttörés, szabályos becsúszásból eredő bokaficam stb.), az még nem jelenti azt, hogy focistamezbe bújtatott antiszociális barmok azt csinálhatnak velem, amit akarnak, és ezért nem vonhatók felelősségre. A szakirodalom szerint ez nem is várható el, és a bíróságok figyelembe veszik mind a gondatlanság, mind a szándékosság lehetőségét a sporttevékenység során felmerülő testi sértések esetében, persze nyilvánvalóan magasabb a mérce, mint amikor a játékvezető ítél szándékosnak egy szabálytalanságot. Ezzel együtt vélhetően nagyon ritka a sportpályákon elkövetett, akár különösen kegyetlen, aljas durvaságokért való büntetőjogi felelősségre vonás.
A mindent szabályozni akaró jogrendszerekben, mint amilyen a miénk is, érdemes tényleg mindent szabályozni, különben ami kimarad, azt annyiféleképpen értékeljük, ahányan vagyunk. Több bűncselekmény megállapításánál (magzatelhajtás, lopás stb.) a sértett, illetve érintett beleegyezésének hiánya eleve szükséges vagy minősítő körülmény. Ha "a jogelmélet" úgy gondolja, hogy a testi sértések esetén is értékelni kellene mindezt, akkor azt bele kell írni a törvénybe.
Annyi legalább biztos, hogy sporttevékenység keretében a testi épség kockáztatása nem ad biankó felhatalmazást a bűnözésre a kaszaboló sporttársnak.
